|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 3 találat | lapozás: 1-3 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szabadi Béla 2008. november 29.Augusztus 9-én falutalálkozót tartottak Homoródszentlászlóban. A kicsi templom megtelt a helybéli és erre az alkalomra hazatért falubeliekkel. György Sándor, kányádi polgármester köszöntötte a részvevőket, pár szóban értékelte a Szentlászló nevű falvak találkozóit. Ifjabb Szabadi Béla beszámolt az idén Horvátországban megrendezett Szentlászló nevű falvak találkozójáról. Székelyudvarhelytől tizenhárom, Miklósfalvától alig két kilométerre található a kicsiny falucska, a falu elnevezése a középkorba nyúlik vissza: a hagyomány szerint Szent László királyunk tartózkodott e helyen, ezért a reformáció előtti templomot az ő tiszteletére szentelték. A mai református templom 1929-ben épült. Az ötvenes években 260-270-en éltek Homoródszentlászlón. Az 1959 őszén elindított kollektivizálás a falu lakosságának tömeges elvándorlását okozta. 2008-ban a falu lélekszáma 39, az átlag életkor 68 év. Az üres telkeket, házakat székelyudvarhelyiek vásárolják hétvégi házaknak. /Vajnár Ilona: Homoródszentlászló hűségesen hazavár. = Művelődés (Kolozsvár), november/2010. április 15.Kisebbségekért Díjat adott át a 20 évvel ezelőtti marosvásárhelyi pogrom magyar és roma áldozatainak, illetve bebörtönzötteinek Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön a Parlament Munkácsy termében.A kormányfő a Kisebbségekért Díj Külhoni Magyarságért Tagozata elismerését adta át hat romániai magyar nemzetiségű embernek, köztük három romának, akiket a húsz évvel ezelőtti események miatt bebörtönöztek, a hat kitüntetett közül három posztumusz kapta meg a díjat. Bajnai Gordon a díjátadáskor mondott beszédében "igazi hősöknek" nevezte a díjazottakat, akik testi épségüket, szabadságukat kockáztatva álltak ki a gyengébbek mellett egy igaz ügyért, és emiatt börtönözték be őket. A miniszterelnök azt mondta: amikor a magyar ajkú erdélyi cigányság a "Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!" felkiáltással bevonult Marosvásárhely főterére, akkor nem csak arra a térre, hanem a magyar nemzethez is megérkezett. Bajnai Gordon kijelentette: "a mindenkori magyar kormánynak olyan politikát kell folytatnia, amellyel a határon túli nemzettársaink helyzetét hosszú távon tudja javítani, minden eszközzel segítve, támogatva számukra az egyenrangú, egyenlő jogú állampolgári létezés feltételeit anyanyelvük, szokásaik, vallásuk szabad gyakorlását az anyaországon kívül is". Mindez hosszútávon megfontolt, együttműködő párbeszédet kíván, mert "a kardcsörtetés, a fenyegető üzengetés és a felelőtlen ígérgetés csak ronthat a helyzeten" – tette hozzá. A kormányfő, mint fogalmazott, sajnálja, hogy erre a nyilatkozatra 20 évet kellett várni, és azt hangsúlyozta, - "ha már így alakult, büszke vagyok arra, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnökeként én mondhatom ki először: az erdélyi magyar ajkú cigányság a határon túli magyarokhoz hasonlóan magyar nemzet része". Hozzáfűzte: "sorsunkban, jogainkban, kötelezettségeinkben egyenrangúak vagyunk nem csak három napra, ahogy azt Puczi Béla, az egyik posztumusz díjazott írta, hanem az idők végezetéig". Az 1995-ben alapított Kisebbségekért Díjban részesült: Lőrinczi József, aki Nagybányán töltötte le 1990 márciusától 1992 februárjáig kétéves börtönbüntetését. Megkapta a kitüntetést Sütő József, akit közerkölcs elleni vétséggel, magán- és állami vagyon megrongálásával és testi sértéssel vádolták meg, majd 1990. március 28-tól 1991. december 11-ig volt börtönben. Díjat kapott Szilágyi József, akit egy év nyolc hónapra ítéltek, és ebből nyolc hónapot és 20 napot töltött a nagybányai börtönben. Puczi Béla, akit egy év 8 hónapra ítéltek, nemzetközi nyomásra azonban az ítélet végrehajtásáig szabadlábra helyezték. Puczi Béla Magyarországra, majd Franciaországba menekült, de miután visszatoloncolták Magyarországra, hosszas küzdelem után ismét megkapta a menekültstátuszt, és Magyarországon halt meg 2009-ben. A díjat özvegye vette át. Szintén az özvegye vehette át Szilveszter Kis Péter elismerését is, aki 1992-ben hunyt el Magyarországon. Kisebbségekért Díjat kapott Tóth Árpád is, akit a márciusi események miatt letartóztattak, elítélték, majd szabadlábra helyezték, de a letartóztatásban elszenvedett bántalmazások következtében 1991. április 6-án életét vesztette. A miniszterelnöktől kapott elismerést Erzsébet lánya vette át. 1990. március 20-án a Vatra Romaneasca elnevezésű nacionalista szervezet 13 busznyi, husángokkal és fejszékkel felfegyverkezett, zömében ittas román nemzetiségű "tüntetőt" szállított Marosvásárhelyre Maros megye több településéről, akik megtámadták a város egy nappal korábbi feldúlása, Sütő András megsebesítése, az RMDSZ székház szétverése ellen békésen demonstráló magyar nemzetiségűeket. A román parasztok támadásaitól meghátrálásra kényszerült magyarok segítségére siettek a cigányok azzal a ma már szállóigévé vált felkiáltással, hogy "Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!" és elkergették a románokat. A marosvásárhelyi pogrom részeként három magyart, Csipor Antalt, Gémes Istvánt és Kiss Zoltánt szándékosan halálra gázolták, és a pogromért a magyarokat és cigányokat ítéltek el, miközben a tényleges felelősöket a mai napig nem azonosították. Az ügyészségi vizsgálatok során 30 ember ellen emeltek vádat, akik egytől-egyig magyar, illetve roma nemzetiségűek voltak. Többségük egy év börtönbüntetést kapott. A legsúlyosabb ítélettel a Magyarországra menekült Barabás Ernőt és Cseresznyés Pált sújtották, ők tíz év szabadságvesztést kaptak. Szabadi Bélát 6 év szabadságvesztésre ítéltek. A marosszentgyörgyi romákat, akik részt vettek a görgény-völgyi románokat szállító teherautók feltartóztatásában, egységesen két év szabadságvesztésre ítélték, amelyet le is töltöttek. MTI 2017. február 17.Fejedelem földjén, HomoródszentlászlónA szent lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója jubileumi esztendejében hol indulhatna máshol jelképes udvarhelyszéki Szent László-zarándoklatunk, mint a nevét viselő falunkban, Homoródszentlászlón? Legendák övezte múltidéző látogatásunkat megkoronázta a találkozás Orbán Attilával és Renátával: esküvőjük előtt harminchét évig nem harangoztak kézfogóra a helyi templomban. A magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Szent László-évet hirdetett 2017-re. Az emlékévben szerre bemutatjuk szent lovagkirályunk Udvarhelyszéken fellelhető emlékeit. Udvarhelytől egy jó futamodás és egy kis kapaszkodás a szép fekvésű, Kányád községhez tartozó falu. Megálltunk Ócfalván, és Barabási Domokos református lelkipásztorral fellapoztuk a történelmi forrásokat. A bágyi hegylánc nyugatra húzódó hegygerincének Ábránfalva feletti legmagasabb csúcsát Szabárcsnak nevezik. A hagyomány szerint ott Szent László királynak volt egy vára. „Bár figyelmesen felkutattam e hegyet, ott semminemü vár- vagy épületnyomra nem akadtam – írja Orbán Balázs. – E hegynek Égére néző aljában egy kaszálót most is fejedelem földjének neveznek. A hagyomány szerint itt voltak régen a várőrizet szántóföldjei; s végre sz. László itt laktának némí bizonyitványa az ide közel lévő Szent-László nevü falu is.” A település neve először 1448-ban jelentkezik írásban a Hunyadi János oklevelében szereplő Weres János esküdt neve mellett, de Zenthlászló alakban. Mai nevét a település 1905-ben kapta, addig egyszerűen Szentlászlóként említették. A falu határában, a Cintorom nevű helyen a 14. század elején épített Szent László-templom állt, amelyhez kolostor is tartozott. Szentlászló határában Orbán Balázs két templom romjait látta, egyiket a Haranglábhegyen, másikat a Cintoromnak nevezett helyen. Dávid László 1789-ből származó templomépítési kérést idéz. Az említett két templom közül valamelyik nem sokkal kijavítása után suvadás áldozata lett. Az anyaegyház legrégebbi emléke egy 1616-ból megőrzött harang, amely a Harangláb nevű dombon lévő haranglábban állhatott, és a mellette épült templommal szolgálhatta az anyaegyházat, Szentlászlót és a hozzá tartozó filiákat, Miklósfalvát és Ábránfalvát – tudtuk meg a mai református leányegyház lelkipásztorától. A néhai gondnok, Dénes bácsi neki mesélte jó pár éve, hogy az egyházi földön, a mélyedésekben találtak még gyermekkorában olyan tárgyat, amiből ékszer készült. A gyülekezet első temploma 1789-ben földig leomlott. A régi anyagának felhasználásával az újabb templom építését 1802. június 28-ára fejezték be. Azt 1913-ban lebontották, mivel a „sok havadzás, szakadozás miatt” használhatatlanná vált. Az újabbra szánt pénzalapot elvitte az első világháborús hadikölcsön. Sok gyűjtést, adakozást követően 1929. június 2-án jött el az ünnepélyes templomáldás ideje. A nagy múltú egyházközségben akkoriban kettőszáz körüli volt a lakosság lélekszáma. Ma télidőben mindössze huszonöten laknak ott, nyáron valamivel többen. A falu iskolamesteréről már 1735-ben említést tesznek. 1835-ben már két tanítója volt az iskolának. Ma két leomlott épülete van Szentlászlónak: az iskola és a kultúrotthon – mindkettő állami tulajdonú. „Mi szép Magyarországtól leszakíttattunk és ide csatlakoztattunk, hogy imával s bízva verejtékkel keressük a mi mindennapi kenyerünket. Mi a jövőt nem tudjuk és nem is láthatjuk, mert sötét fátyol borítja (…) lehet – mikor olvassátok ezen írást – más lesz a hazátok – írja a toronygömb 2010-ben megtalált időkapszulájában a mai templom építtető lelkésze, Kóréh Béla. – (…) Szívünk szerelmével arra kérünk, hogy ragaszkodjatok e templomhoz, melyet szent örökségül hagyunk reátok; szeressétek házaitok népét, rokonaitokat, barátaitokat.” Jövőt álmodtak Orbán Attila gyermekkorát nagyszüleinél töltötte, onnan kerékpárral járt a miklósfalviakkal iskolába Udvarhelyre. Többet volt Szentlászlón, mint a városban. Egy hónapot dolgozott ott egy üzletben – nem az ő világa. Belenőtt az állattartásba, ellátásuknál mindig segített. Nagyapja is támogatta az ötletet, hogy falujában alapozza meg jövőjét. Egyetlen ló volt az istállóban akkor, ma megélhetést nyújtanak a házaspárnak a haszonállatok. A Miklósfalván áthaladó autóbuszon találkozott a székelymuzsnai születésű Renátával, aztán szüreti bálban. Megéri, jó itt élni. Csendes a környezet – vallják mosolyogva. El sem tudnák másképp képzelni az életüket. Télen az időseknek segítenek fát hordani, tavasztól őszig a mezei munkák töltik ki az idejüket. A háznál mindig van mit csinálni. Évről évre gyarapították az állatállományt, korszerűsítik a nagyszülőktől kapott lakást. Tehenük már csak nekik van a faluban. Esténként a szomszéd nénivel römiznek. Az állatok mellől nehéz elmenni, örülnek, hogy meghívhatják barátaikat például szilveszterkor a korszerűsített parókiaépületbe. Mindkettőjük rokonsága elcsodálkozott, miért nem egy szép városi templomban vagy a lány falujában tartották egyházi esküvőjüket. Miért? Havonta helyben járnak istentiszteletre, ez a lelki hajlékuk. Attila presbiter, az esküvő után „egyházfi” volt. Szabadi Béla bácsi magyarázta: a frissen házasultak tiszte egy évig megtisztelő feladat. Neki is ez az egyik legszebb fiatalkori emléke: templomtakarítás, szépítés, a parókia körüli teendők. Visszatértek Juliska néni abban a házban született, amelyben nyugdíjaséveiket töltik. Egy utcában laktak. Az elvándorlást a kollektivizálás szülte – egy év alatt kilenc fiatal család költözött el. Pedig vallják: a környéken Szentlászló a legbarátságosabb falu volt. 1967-ben költöztek el a faluból, ’92-ben tértek vissza. Béla bácsi könyvelő volt Ülkében és Udvarhelyen az „Uniónál”; dolgozott a bútorgyárban, majd a „Ratánál sofőrösködött”. Úgy érezték, nem mondhatnak le a földekről, bár Udvarhelyen saját házban laktak – gyermekeik is ott élnek. Amíg ketten vannak, nagyon jó nekik a szülőfaluban. Aki egyedül marad, visszamegy majd a városba. „Minden, minden más volt…” – sóhajtotta Juliska néni. A kultúrotthonban bálokat tartottak, amelyekre színdarabokkal készültek. A próbák sok estén át zajlottak. Előadás nélkül táncmulatságokat szerveztek. Ábránfalvától Bétáig eljártak a környező falvak báljaira. Milyen barátságos alkalmak voltak! – történetekkel szemléltették. Télen a kórusban a nők fontak, a férfiak kártyáztak, este tízkor kezdődött a szánkózás. Attilának és Renátának is vannak hasonló emlékei az idei télről. Falubéli sétánkon a derűs fiatalok kalauzoltak. Életterük nem elszigeteli őket, boldogságforrás és jövőkép. Molnár Melinda | Székelyhon.ro lapozás: 1-3
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
